2014. október 9.

Személyes #1

Sziasztok!

Elindítok egy poszt sorozatot, amikben több mindent tudhattok meg rólam. Most arról szeretnék írni Nektek, hogy milyen suliba járok, mi leszek ha nagy leszek! :)


A kép alapján már ki is találhattátok.
A suli és gyakszi megy gőzerővel, mindjárt itt az őszi szünet... rettenet gyorsan telnek a heteim, aminek annyira nem örülök, mert közeledik a nagy záróvizsgám, ahol eléggé toppon kell majd lennem. Nem tudom mennyire tudjátok, de ápolónőnek tanulok már 3. éve Cegléden OKJ-s képzésen belül. Jövő év júniusában E kategóriás ápoló leszek, ha minden jól megy :) Annyit jelent az E kategória, hogy Európában elfogadott szakmám lesz, ami remek lehetőség, ha az ember néhány évet vagy akár többet is szeretne külföldön dolgozni. Habár sokak ellenzik a kint dolgozást, mert itt van szükség ápolókra, én mégis úgy gondolom, hogy pár év még nem a világ vége. Tapasztalatszerzés, nyelvtanulás és nem utolsó sorban a pénz szempontjából is kedvező lehetőség. Először Magyarországon szeretnék dolgozni, helyileg még nem tudom merre fogok menni, az osztályok közül pedig elég sok tetszik. A vizsgáim májusban kezdődnek, de már most el kell kezdenem tanulni a szóbeli tételeket, mert rengeteg van és az sohasem jó, ha a végére hagyjuk. A vizsgám modulokra van osztva. Összesen 7 modul van:

- Diagnosztika
- Betegmegfigyelés
- Egészségnevelés
- Egészséges ember gondozása
- Interakció
- Szakápolás
- Alapápolás

Ezekből lesz szóbeli, gyakorlati és írásbeli vizsgáim. Nem mindegyikből lesz mind a 3, de azért így is sok. Ezen felül lesz Elsősegély, Aszepszis/antiszepszis, Gondozás és valószínű Balesetvédelem vizsga is. Szóval elég összetett az egész. De szeretem csinálni és ez a lényeg. Sokan nem értik, hogy bírom elviselni egy idős ember szenvedését vagy egy egyszerű vérvételt. Úgy gondolom, hogy ez a "képesség" vagy benned van, vagy nem. Nem mindenki tudja az ilyen dolgokat feldolgozni, elviselni, de nem is kell mindenkinek ápolónak lenni. Láttam már szülést, szemműtétet, de olyan dolgokat is, ami másokat elrémítene, megsiratna vagy épp elájulna tőle. Engem ezek nem tántorítanak el attól, hogy abbahagyjam. Nem mondom, hogy első évesként nem volt rossz érzés egy elhunytat látni, de hamar visszatértem a normális kerékvágásba. Előfordultak olyanok is, amikor kaptunk hideget-meleget bőven. Sajnos senki sem úgy születik, hogy mindent tud elsőre. Visszagondolva azért voltak szép és megható, néha pedig humoros pillanataink is, amikre szívesen gondolunk vissza a többiekkel. Még hátra van pár hónap, reméljük sikerül a legtöbbet kihozni magunkból, és mosolyt csalni az emberek arcára. 

Remélem, hogy tetszett nektek ez a személyesebb poszt, ha gondoljátok írjátok meg kommentben milyen személyesebb dolgokra vagytok kíváncsiak, vagy akár ezzel a poszttal kapcsolatban is nyugodtan írhattok, kérdezhettek.

Legyen szép estétek, holnap már pénteeek! :D

Gabcsi

2 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszett a bejegyzés, és remélem, lesz még hasonló. Jó megtudni, ki is rejlik egy-egy blog mögött :-) Édesapám is ápoló, ezért nagyon ki tudok akadni, hogy sok egészségügyi jellegű szövegben nővért használnak, és igyekszem mindig az ápoló szót szorgalmazni inkább :-D Remélem, Téged is annyira szeretnek majd a betegek, mint ők, mert bár nehéz szakma, a visszajelzések miatt Apu is úgy érzi, érdemes ezt csinálni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen kicsi a világ. Minden elismerésem Apukádnak. Valóban nem egy könnyű szakma.
      Nálunk 2 fiú van, de annyira idegesít, amikor szólnak hogy lányok gyertek segíteni és ők is ott vannak mellettünk. De beilleszkedtek, szóval nincs gond.

      Törlés