2016. május 14.

Parfüm történelem


Parfüm történelem

Évezredek óta szeretjük a kellemes illatokat. Legyen az egy virág, a frissen hulló eső, vagy a vasárnapi ebéd illata. Ott vannak körülöttünk a szobában, a fürdőben, a kertben, a természetben.
Ezek az illatok még nem kézzelfoghatóak, üvegcsébe zárt esszenciák.

Hogy honnan is ered a parfüm? Mióta és először mire használták?



Parfümtörténelem röviden

A parfüm szó a latin "per fumum" kifejezésből ered, aminek jelentése: "füstön át", vagy "füst révén", mivel a parfüm régi formája nem volt más, mint az illatos füst (tömjén).

A parfümök története ötezer évnél is régebbre tekint vissza.
Már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is készítettek. Az első írásos emlék Mezopotámiából származik, ez egy kőtábla, amelyen egy kémikus nő látható, ami közel 4,000 éves lehet. Ebben az időben az illatszereket, úgy állították elő, hogy az illatösszetevőket tűzbe dobták majd elégették, aki pedig a finom parfümillatot szerette volna magán érezni, az egész egyszerűen átsétált a füstön. Bár ez a módszer a XXI. században már nem állja meg a helyét.
Az ókorban az emberek olyan növényeket és fűszereket használtak illatosító szerként, mint a koriander, mandula, mirtusz, fenyőgyanta, bergamot.

Már az ókorban fejlődött a parfümkészítés. A Rómaiak és a Görögök is tudták, hogy hogyan tárolhatják az esszenciát. Az égetés során kapott füstöt lepárolták és megfelelő edényekben felfogták. Ez óriási ugrás volt, hiszen ezáltal könnyedén hordozható, tárolható és tartós lett a kapott parfüm.

További fejlődések indultak elsősorban a közel kelet és az arab világban. 900-at írunk, mikor is lejegyezték a parfümök és illóolajok készítésének menetét. Ez a könyv felért egy korabeli útmutatóval is, hiszen pontosan és részletesen leírták több száz illat és gyógyvíz receptjét.

Az első parfümfajta (tömjén) után megjelentek az illatos vizek, melyeket a gazdag házak "urai" használtak, nem csak illatosításra, de a higiénia hiánya okozta kellemetlen szagok elfedésére is. A tehetősebbek illatosított vízben fürödhettek, testükön illetve hajukon kívül illatosították az ágyaikat, a házukat, a hintójukat, sőt még a lovaikat is.

A ma is használatos eljárási módot, mellyel virágokból az illatot kinyerik, Perzsiában fedezte fel Ibn Sina. Ő vezette be azt az eljárást, amely során desztillációval a virágokból olajokat vontak ki. Ez a parfüm készítés legismertebb módszere még napjainkban is. Ibs Sina először a rózsával tett egy próbát. Felfedezéséig, a folyékony illatszerek olaj, összezúzott növények és virágszirom keveréke volt. A rózsavíz ennél finomabb volt és hamar népszerűvé vált.

A középkorban a parfümkészítést/alkímiát az inkvizíció és a papság a boszorkánysággal társította, így az előkelő hölgyeknek és uraknak titokban kellett illatos fürdőt venni. Aki megtehette a rendszeres (heti egyszeri) fürdést, az parfümtől illatozott.

Az áttörés a reneszánsszal és Amerika felfedezésével történt meg. Új hozzávalók lettek elérhetőek. Olyan alapanyagokkal bővültek a lehetőségek, mint a kakaó, a kávé, a dohány, a bors, a szegfűszeg, amelyek nélkül a mai illatok, parfümök kínálata sokkal szegényesebb lenne.

A parfümkészítés művészete virágkorát élte a reneszánsz korszakában, Olaszországban. A tizenhatodik században, az olaszországi parfüm termékeket Medici Katalin személyes parfüm készítője, florentinai Rene, illatszerész műhelyéből szállították Franciaországba. Renenek köszönhetően, Franciaország hamarosan Európa parfüm és kozmetika központjává vált.



A XVI. században élő, híres olasz illatszerész, Mauritius Frangipani oldotta fel először égetett szeszben az illatanyagokat, így őt tekintjük a mai parfüm szülőatyjának.


Még napjainkban is, Olaszország és Franciaország az európai parfümkészítés és parfüm kereskedelem központja.

Érdekesség

Nyugat Európában a parfümkészítés 1221 óta ismert. Kelet Európában, 1370-ben, a magyarok készítettek egy illatszert Erzsébet királynő parancsára, illatos olajokat keverve alkoholban. Ezt az oldatot mai napig úgy nevezik a parfümiparban, hogy magyarországi víz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése