2016. június 26.

Balaton 2016



Júniusban összefogott a család egy része és leruccantunk a Balatonra. Az idő nagyon változékony volt, de szerettük. Pénteken indultunk és igaz, hogy vasárnap már jöttünk is, viszont sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Nem semmi út volt, hiszen indultunk Tiszalökről először Budapestre rokonokhoz, majd onnan Siófok. Kb. 5 órát kocsikáztunk. A látványért már mindenképp megérte. A Club 218  Apartmanházban szálltunk meg, olyan voltunk, mint az albérlők. Szuper volt, nekünk nagyon tetszett, 1-2 "hibát" eltekintve 5-öst adok neki. Aki így nem ismerné, akkor "banánnak" is nevezik, mert olyan alakja van, mint egy banánnak. 


A cuccok ki -és felpakolása a szobákba gyorsan ment, el is foglaltuk a helyeinket. Éviék a 9. emeleten szálltak meg, panorámás kilátással fűszerezve. Mi az 1. emeleten voltunk. A kilátás magáért beszél. Olyan szép kilátás nyílt a Balatonra. Sőt, akkor rendeztek valamilyen vitorlás versenyt is, így még szebb volt látni.








Első nap ismerkedtünk a hellyel, lesétáltunk a Strongbow Partysétányra, ahol rengeteg szórakozóhely, illetve étterem/kajálda közül lehet váltogatni. Már rögtön az első nap belevetettük magunkat a koktélokba. Jaj, de finomak voltak és jaj, de jól éreztük magunkat. Elég sok ember volt már este a sétányon. Nagyon jó élmény a fiatalok számára.



Második nap volt a csúcspont, pancsoltunk, napoztunk, ettünk-ittunk. A víz hőmérséklete nem hágott magasra, egy idő után meg lehetett szokni. Elég sokan merészkedtek a partra. Szerencsére azért nem volt tumultus. A napnak a felét a parton töltöttük. Vízibicikliztünk, mókáztunk. Bejelentették, hogy messzire nem mehetünk, mert közeleg a vihar. Minket ez sem taglózott le.
Estére pedig meg is érkezett az eső.
Úgy gondolta a csapat fele, hogy ők maradnak az apartmanban, viszont mi lesétáltunk egy olasz étterembe. Jaj, de nagyon finom ételeket készítenek! A kiszolgálás is csillagos ötös. A tálalás is nagyon gusztusos, luxus éttermi hangulatát keltette.












Másnap 10 óráig kellett elhagynunk a szobáinkat, előtte még leugrottunk szuvenírt venni. A hazaút is nagyon jó volt. Igaz az eső nem tágított. Hazafele beugrottunk a szüleimhez. Ettünk-ittunk és beszélgettünk [hamarosan megyek ismét].
Összességében nagyon jó volt, jövőre minimum egy hétre megyünk! :D




Ti voltatok idén a Balatonon? Merre jártatok?
Hova mentek nyaralni?



1 megjegyzés:

  1. Ó, Balaton, hát igen... Nekem a Balaton a riviéra :-D Idén még csak egy-egy napra voltam, fürdésre nem alkalmas időben, de jó lenne leruccanni néhány napra, hallgatni a varjak károgását esténként, tábortüzet rakni, szalonnát sütni és reggel sokáig aludni... :-)

    VálaszTörlés